A felbuzduló szív
Fölbuzog szívem szép beszédre. Mondom: művem a királynak szól. Nyelvem gyors írónak tolla. Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömledez ajakidon, azért áldott meg az Isten örökké. Halld csak leány, nézd csak; hajtsd ide füledet! Feledd el népedet és az atyád házát. Szépségedet a király kívánja; hiszen urad ő, hódolj hát néki! (Zsolt 45,2-3; 11-12)
Milyen nagyszerű, amikor Isten Igéjének hallgatása felbuzdítja a szívünket. De nem a beszéd külső szépségét kell figyelnünk, mert az nem elég ahhoz, hogy a szív felbuzduljon.
Egy bibliai előadást hallgattam valahol, előttem ült két nő és egy férfi. Egész előadás alatt beszélgettek egymással. Az egyik közülük a szebb mondatok után így szólt: Milyen nagyszerű körmondat volt ez. Csodálkozott a körmondat szépségén és művészi felépítésén. Aztán beszélgetett tovább. A szívét ez a beszéd egyáltalán nem érintette meg.
Bizony, csak akkor ér valamit számunkra a „szép beszéd", ha felbuzdul rajta szívünk.
Szívem felbuzdul, lelkem túlcsordul, dicsérlek
Annyi jót tettél, nézem, számát sem tudom
Lelkem, áldd, imádd Megváltód
Mert Ő jó, szeret mindenkor
(Prókai Árpád)
A nap gondolata:
A világ rajtad, rajtam ma egyet keres, hogy az Ige benned, bennem testté lehessen. Gyakorlati életté, igazi szeretetté, odaadássá, áldássá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése