Keresés ebben a blogban

2015. augusztus 8., szombat

2015-08-08

Szolgálatok

„Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is." (Róma 12,6)
A szolgálatok sokféleségét éljük át a gyülekezetünkben. Azért kaptuk az értelmet az Úrtól, hogy okosan bánjunk ezekkel a kegyelmi ajándékokkal. Nyilván azért nem kapott egy ember többfélét, hogy ne kérkedjen vele. Így egymásra vagyunk utalva, mint ahogy a test részei is kiszolgálják egymást. Jó, ha felismeri ki-ki magában, hogy milyen ajándéka van. Merjünk kérni a másiktól, elismerve a mellettünk élő többletét. Boldog lehet az, aki arra a felismerésre jut, hogy az ő kegyelmi ajándékával, gazdagságával segítheti a társát. Itt az apostol hangsúlyossá teszi, hogy mindezeket jókedvvel tegyük. Valamennyit viszont Istentől kapjuk hitünk mértéke szerint. Tehát akinek nagyobb hite van, az többet kap, de nem azért, hogy eltékozolja, hanem azért, hogy jól sáfárkodjon vele. Sajnos, mai világunkban nem ez az általános, hanem az önzőség jellemzi az embereket, az önmegvalósítás kerül előtérbe. Ezért aktuális ez az igei üzenet, a szolgálatra buzdít bennünket, nem pedig az egyéni érdekünk előtérbe helyezése a fontos. Csak így válhat a gyülekezet egységessé, ha figyelünk felebarátainkra és készek vagyunk a szolgálatra. (Horváth Csaba)

A nap gondolata:

 Isten nem kívánja tőled, hogy érzéseidet vizsgáld, hanem hogy bízzál az Ő szavában. (Colkey)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése