Keresés ebben a blogban

2015. május 7., csütörtök

20154-05-07

"Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz." (Zsoltárok 1,1-3)
A folyóvíz mellett felnövekvő fának van két fontos jellemzője. Az egyik az, hogy idejében megtermi gyümölcsét.
Az, hogy gyümölcsöző életet él, már önmagában hatalmas ígéret. De attól lesz ez különleges, hogy nemcsak jót terem, hanem jókor, jó időben, a maga idejében termi meg a gyümölcsöket.
A Bibliában a Prédikátor könyvében olvasunk arról, hogy mindennek megvan az Istentől elrendelt ideje. És hol találhatnánk el mindennek a rendelt idejét, ha nem éppen az Isten közelében?
Ugye milyen jó lenne, ha nem kellene többet azon bosszankodnunk, hogy volt valami jó dolog, amit túl későn vagy túl korán tettünk meg. Elkéstünk vele és ezért már nem ért semmit, vagy elhamarkodtuk, elsiettük, és ezt már nem tudjuk visszafordítani, vagy esetleg egyáltalán nem tettük meg.
A másik jellemzője a folyóvíz mellé ültetett fának: Nem hervad el a lombja. Az Isten jelenlétében élő embernek nemcsak felvillanásai vannak. Nem úgy van, hogy tesz valami jót, aztán abbahagyja. Nem fullad ki lelkileg, hanem megmarad a frissessége.
Persze egyszer minden fának vége lesz - mondhatjuk. Eljön az idő, amikor már nem terem gyümölcsöt, nem lesz friss a levele, elhervad a lombja, és elpusztul a fa. A lelki életünknek nem kell így véget érnie a testivel együtt.
Az Istennel élő ember számára a halál nem a kiszáradás, nem a kivágatás, hanem az átültetés ideje. Az ilyen fának nem hervad el a lombja sem ebben az életben, sem azután. (Bodnár Máté)

A nap gondolata:

Isten teljességével csak úgy tudsz megtelni, ha szívedet minden teremtett dologtól megüresíted.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése